1.1 Fejezet

Egyet előreléptem és így a nap pontosan a szemembe sütött. Becsuktam és vártam, hogy melegíteni kezdjen a nap. Mikor már nem fáztam arrébb léptem és sétálgatni kezdtem a sok fenyő között.

Minden ébredezett. A madarak közül még csak páran csiripeltek, a többi állat még sehol sem volt.

Elindultam az egyenes ösvényen. Lépkedtem a fenyők között és vártam mikor pillantom meg a tengert. Végül megérkeztem a kanyarhoz ahol eltűnnek a fák és a hegyről leláttam a végtelen tengerre. Az óriási napkorong fénye utat festett rá, aranysárgával, egészen a partig. Az égen a felhők lila, rózsaszín és kék színekben pompáztak. A levegő még hideg volt és sós. Felettem egy madárraj repült el csicseregve. A szikla melletti kikötőt most hagyta el egy hajó és csendben szeli a tenger habjait. Minden olyan békés volt és olyan otthonos... 

Imádtam itt élni. Minden reggel kisétáltam ide a közeli erdőbe. Mikor hazaértem egy jó nagy reggeli várt a családommal, ami rendszerint jó hangulatban telt. De a mai nap más volt.

Mikor leültem az asztalhoz szüleim már vártak. Nem volt mosoly az arcukon és feszültek voltak. Igyekeztem úgy tenni mintha nem vettem volna észre, de észrevettem. A reggeli alatt egy szó sem hangzott el. Mikor összeszedtem a tányérokat és betettem a mosogatóba a Papám nagyon komoly hangon megszólalt:

- Abbie Beszélnünk kell! - nagyon megijedtem mert nem szokott így beszélni, de igyekeztem könnyed hangnemet megütni.

- Rendben van Papa.

Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.

-Abbie tudom, hogy nagyon szeretsz itt élni. És mi is nagyon szeretünk itt élni, de meg kell értened, hogy itt nincs túl sok munkalehetőség és nem könnyű itt megélni.

- Igen tudom Papa ezért járok suli után felolvasni, és sétáltatni Adelin néni kutyáját, és... - folytattam volna hiszen nagyon sok mindenkinek segítek, hogy egy kis pénzt keressek, de a Mamám belém fojtotta a szót

- Igen tudom Abbie, de most nem erről szeretnénk veled beszélni. – Mondta a Mamám. Itt nagy levegőt vett és csak utána folytatta – Az apád kapott egy nagyon jó állás ajánlatot New Yorkba, és oda fogunk költözni. Tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz neked és persze nekünk sem könnyű. Egy hónap múlva költözünk, addig lesz időd elbúcsúzni a barátaidtól.

- Megértem- nyögtem ki végül elfúló hangon – de most, ha lehet egyedül szeretnék lenni.

- Persze kicsim. És köszönöm. Tudtam, hogy meg fogod érteni.

Bólintottam és megöleltem őket. Elindultam az erdő irányába. Semmit nem éreztem csak figyeltem a szívem dobogását és ahogy a lábaimat egymás után rakom. Dübb jobb, dübb bal, dübb jobb, dübb bal... Túl lassú. Egy belső hang ezt zakatolta: túl lassú. Egyre gyorsabban és gyorsabban raktam a lábamat egymás után, és egyre gyorsabban vert a szívem. Mire felocsúdtam azon kaptam magam hogy rohanok, egyre az erdő közepe felé és patakzanak a könnyeim. Igazából semmi sem volt rendben és nem értettem meg azt, hogy elköltözünk. Eddig minden olyan tökéletes volt. A családom, a barátaim és a kis falu, ahol laktunk. Mindenki ismert mindenkit és mindenki kedves volt. Minden túl tökéletes volt.

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21235/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?