2.1 Fejezet


Egyet előreléptem és így a nap pontosan a szemembe sütött. Becsuktam és vártam, hogy melegíteni kezdjen a nap. Mikor már nem fáztam arrébb léptem és sétálgatni kezdtem a sok fenyő között.

Minden ébredezett. A madarak közül még csak páran csiripeltek, a többi állat még sehol sem volt.

Elindultam az egyenes ösvényen. Lépkedtem a fenyők között és vártam mikor pillantom meg a tengert. Végül megérkeztem a kanyarhoz ahol eltűnnek a fák és a hegyről leláttam a végtelen tengerre. Az óriási napkorong fénye utat festett rá, aranysárgával, egészen a partig. Az égen a felhők lila, rózsaszín és kék színekben pompáztak. A levegő még hideg volt és sós. Felettem egy madárraj repült el csicseregve. A szikla melletti kikötőt most hagyta el egy hajó és csendben szeli a tenger habjait. Minden olyan békés volt és olyan otthonos... 

De ekkor valami berregés hallottam. Felnéztem az égre és egy helikoptert láttam meg. Na, de várjunk csak! Egy helikopter? Itt nem járnak ilyen gépek. Mindenesetre érdekes volt. De a fura dolog még csak ezután történt. Egy sötét ruhás alak ledobott róla valamit. Ejtőernyővel szállingózott felém. De egy nagy széllöket elsodorta, így egy kicsit a tenger felé szállt. Futottam, hogy odaérjek mielőtt a vízbe érkezne. Nem is néztem merre vagy mire lépek. Egy pillanatra elsötétül minden. Mikor kinyitom a szemem, észreveszem hogy a földön fekszem és , hogy fáj a bokám. Megbotlottam egy kőben. Ó ne! Feltápászkodom a földről, lesöpröm magamról a homokot és megigazítom a copfom.  A csomag sehol. Nem látom. Elvesztettem. Elvesztem a reményt, hogy megtudjam mi van benne.

De várjunk csak.
- Megvan!! - kiáltok a semmibe.
A sziklák közt látom a piros ejtőernyős kis kartondobozt.
Odarohanok a sziklák közé. Óvatosan lépek az egyik szikláról a másikra. Ahogy a hullámok felcsapódnak a sziklákra, kicsit vizes lett a ruhám. De most semmi sem érdekelt csak az a doboz ami ott volt egy karnyújtásnyira. Már majdnem megvolt. Ekkor viszont egy nagy hullám az arcomba csapódott. Gyorsan elkaptam az ejtőernyő zsinórját és kimásztam a sziklák közül. Felkaptam a dobozt és egészen hazáig futottam. Egyre jobban csak a doboz izgatott. Miközben az erdőn át rohantam azon gondolkoztam mi lehet benne. Kicsaptam a ház ajtaját és felrohantam a szobámba.
Nagy pocsolyákat hagytam magam után, egyben majdnem el is csúsztam. Lihegésem a fáradságomról árulkodott. Kezemben a dobozzal siettem fel a lépcsőn majdnem minden lépcsőfokban megbotlottam. A szüleim sem érdekeltek, hogy mit szólnak a sáros tócsákhoz amik egyenesen a szobám ajtajáig vezettek. Kinyitom a szobám ajtaját és koszos cipőmmel végigtrappolok  szobámon egyenesen az asztalomhoz. Leteszem a dobozt az asztalra majd megfordulok, leveszem a kabátom a sálam és a sapkám közben vissza vissza pillantok az asztalomra. Kihúzom a széket az asztalom alól. Mikor már épp leülnék a székre édesanyám hangját hallom meg, amint mérgesen kiált fel hozzám. 
- Asley! Kislányom! Micsoda ez a pocsolya itt az ajtó előtt? Sőt még a lépcsőn is! Te jó ég! - a hangján hallatszik hogy mérges rám.
- Bocsi anya csak tudod kint voltam a tengernél és...
Még csak be se fejezhettem a mondatot anyu máris félbeszakít. Nem mintha bármikor is végighallgatott volna. Ő nem tudja, de ez baromi idegesítő.
- Nem érdekel hol voltál azonnal gyere és takarítsd fel ezt a mocskot! - parancsol rám.
- Megyek anya. Csak egy pillanat.
Nyöszörögve megyek le a lépcsőn. Unatkozó képpel megyek a szekrényhez és veszem ki a felmosót. Semmi kedvem takarítani. Sokkal jobban érdekel hogy mi van abban a dobozban. Minél gyorsabban végezni akartam hogy felmehessek a szobámba, de ahányszor végeztem anyu állandóan új feladatot adott. Ez persze addig ment amíg ebéd nem lett. De nem bántam az ebéd tényleg jól esne. Anya kacsacombot sütött krumplival. Isteni volt az illata. Mindenki leült és elkezdtünk enni. Kínos csend uralkodott az ebédlőasztalnál. Alig vártam hogy befejezzem és hogy felmenjek a szobámba.
- Végeztem. Mehetek? - kérdezem mosolyogva.
- Menj. - mondja anya.
Kitolom a székem majd felmegyek a szobámba. Végre. Végre megtudhatom mi van a dobozban. Kinyitom az ajtót, majd be is csukom, hogy senki ne zavarjon meg. Leülök a székre, behúzom magam az asztal pereméig és kezemet a doboz két oldalára teszem. Letépem a cellukszot és szép lassan bontogatni kezdem a dobozt. Teljesen kibontottam és nem hiszek a szememnek.
Te jó ég! 

http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21253/pics/lead_800x600.jpg
2. folytatás,folytatás 2.1
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?