1.2 Fejezet

Egyre gyorsabban és gyorsabban raktam a lábamat egymás után, és egyre gyorsabban vert a szívem. Mire felocsúdtam azon kaptam magam hogy rohanok, egyre az erdő közepe felé és patakzanak a könnyeim. Igazából semmi sem volt rendben és nem értettem meg azt ,hogy elköltözünk. Eddig minden olyan tökéletes volt. A családom, a barátaim és a kis falu, ahol laktunk. Mindenki ismert mindenkit és mindenki kedves volt. Minden túl tökéletes volt..

- Igen Adelin néni, másfél hét múlva költözünk. - válaszoltam a telefonba egyre ingerültebben, hiszen Adelin néni már 15 perce a költözésről kérdezgetett. - Igen Adelin néni én is nagyon sajnálom, hogy elköltözünk - magyarázat szegény pici Gombócról, (ő Adelin néni kutyája) hogy mennyire fog hiányolni, ha már nem leszek itt. - Igen Adelin néni nekem is nagyon fog hiányozni Gombóc, de most már mennem kell csomagolni. Még átmegyek holnap megsétáltatni Gombócot.

- Rendben kedveském. Akkor holnap még beszélünk. Szia! – Recsegte a néni a telefonba.

- Csókolom Adelin néni! - köszöntem el és idegesen lecsaptam a telefont.

Már a falu összes lakója vagy felhívott telefonon, vagy személyesen beszélt velem a költözésről, ami elég fárasztó és felkavaró volt. Kifelé persze azt próbálom mutatni, hogy már megbarátkoztam a helyzettel (a szüleim felé is) ilyen érvekkel, hogy:

„ Már elég sok módja van a kapcsolattartásnak és nincsenek lezárva a határok se, úgyhogy nem fogjuk elfelejteni egymást”

meg:

„New Yorkban sokkal jobb keresete lesz az apámnak így az egész családnak sokkal jobb lesz”

és:

„New Yorkban nagyon sok múzeum, nevezetesség, program és iskola van úgyhogy izgalmas lesz ott az élet”

De persze mindig megnyugtatok mindenkit, hogy nagyon fog hiányozni. És ez persze így is van, de azért belül nem vagyok ennyire megbarátkozva a helyzettel. Hiszen New Yorkban nincsenek erdők. Vannak parkok, de azok nem olyanok mint a mi erdőnk. Óriási a város és nagyon sok ember lakja. Nem olyan mint a falu, ahol a gyerekek már hat éves koruktól egyedül járják az utcákat és mindenkit ismernek. Ott az emberek is mások. Adnak a divatra és arra, hogy hogyan néznek ki, ami itt nálunk nem szokás. Félek az új osztálytársaktól, hogy milyen emberek vannak ott. És persze mindennel kapcsolatban kételyeim vannak. És az egészben a legrosszabb, hogy a szüleimmel és a barátaimmal sem oszthatom meg a problémáimat. Hiszen akárhogy is nekik is nagyon nehéz a költözés és nem akarom, hogy a hisztimmel még több problémát okozzak. 

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21383/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?