1.3 Fejezet

Az egészben a legrosszabb, hogy a szüleimmel és a barátaimmal sem oszthatom meg a problémáimat. Hiszen akárhogy is nekik is nagyon nehéz a költözés és nem akarom, hogy a hisztimmel még több problémát okozzak...

Megpróbálom magamba fojtani az érzelmeket és mindenkinek mosolyogni. Lehet, hogy pozitívan kéne hozzáállnom? Meg kell próbálnom, mi a legrosszabb ami történhet? Haza kéne mennem de még nem akarok. Járok még egyet a faluban. Még egyet utoljára. Majdnem minden háznál, épületnél megállok. Nagyon remélem hogy egyszer még visszajövünk ide. Annyira fog hiányozni, hogy azt el sem tudom képzelni. Nagyot sóhajtok, majd sarkon fordulok és elindulok hazafelé. Közelebb és közelebb megyek az ajtónkhoz. Vagyis a "régi" ajtónkhoz. Olyan rossz így gondolni erre a helyre. Egyre csak ez a szó jár a fejembe: RÉGI, RÉGI, RÉGI. Megfogom a kilincset majd elfordítom. Amint belépek az ajtón anya hangját hallom.

- Abbie hol jártál? 
- Hát én csak a... - nem is baj, hogy nem fejezhettem be a mondatot, mert amúgy se tudnék mit mondani.
- Jó mindegy. Nem számít. Csak menj fel a szobádba és kezdj el pakolni légyszíves. 
- Jó megyek.- válaszolok kissé idegesen.

 Felszaladok a lépcsőn be a szobámba. Megpróbálom nem becsapni az ajtót, de eléggé nehezemre esik. Odamegyek a szekrényemhez és kiveszem a bőröndömet. Kinyitom a tetejét. Hármasával teszem bele a ruháimat, egymásra vagy egymás mellé. Nem mintha olyan sok cuccom lenne. Becsukom és odaállítom az ajtó mellé.

Előveszek egy másik táskát, amibe a könyvemet teszem, meg az olyan dolgokat amik számomra fontosak. Majd keresek még egy táskát azt is tele rakom a dolgaimmal. Tele vagyok táskákkal. De ha egyszer költözünk. Mindent összepakoltam ami mozdítható. Azt hiszem készen vagyok. Lemegyek hogy segítsek anyáéknak összeszedni a dolgokat. 

- Anya! Segítsek? - kiáltom a konyhába.
- Nem. Nem kell köszönöm. Kész vagy?
- Igen.
- Akkor csinálj amit szeretnél kicsim.
- Lemehetek a partra?
- Persze. Csak vacsira gyere haza.
- Oké.


Kirohanok az ajtón, át az erdőn, a homokos partra érve. Lesétálok a vízhez. Beleérintem a kezem. Hideg de nem annyira hogy kikapjam belőle. Érzem a sós tengerparti levegőt ahogy az arcomba fúj. Amióta csak vagyok, itt élek. Hogy menjek én innen bárhová is? Jaj! Csak ne lenne ilyen nehéz a költözés. Könnyek csordulnak ki a szememből, végig az arcomon. Felállok a víztől. Letörlöm a könnyeket. Semmi kedvem visszamenni a faluba vagy a házba. Félek csak jobban sírnék. A parton sétálok és gondolkozok milyen lesz az ottani élet. Addig megyek míg be nem sötétedik.

Haza indulok de nem futok. Belépek a házba, egyenesen fel a szobámba megyek. Magamra csukom az ajtót és lefekszek az ágyamra. Majdnem elalszom mikor anya lép be az ajtón.
- Abbie? 
Alvást színlelek. Megpróbálom nem kinyitni a szemem. Nincs kedvem most beszélgetni. Se anyával se senkivel. Betakar majd kimegy a szobámból. Már nem kell tettetnem az alvást. Két másodpercen belül elnyom az álom.

Reggel van. Esik az eső. Hallom ahogy kopog a tetőn. Felkelek, felöltözök, leviszem a cuccaimat és betuszkolom a kocsiba. Megállok a ház előtt. Anya és apa lépnek ki az ajtón. Anya megérinti a vállam és azt mondja:
- Mennünk kell ha el akarjuk érni a gépet.
Egy szót sem tudok kipréselni magamból. Csak bólintok. Beülnek a kocsiba. A házunkra meredek. 
- Abbie? - kiált apu.
- Megyek.- mondom erőtlen hangon.


Beülök a kocsiba. Addig nézem a házat amíg csak lehet. Sokáig kell utazni, hogy a reptérre érjünk. A kocsiba elaludtam ami nem csoda mert korán kellett kelnem.  A reptéren egy csomó ember ül, meg áll és fut hogy elérje gépét. Beállok a sorba ami a fémdetektoros kapukhoz áll. Két kapu van egymás mellett. Amikor én jövök és átlépek elkezd csipogni. Egy pillanatra azt hiszem, hogy nálam csipogott be, de aztán a mellettem lévő kapura nézek. Onnan jön a csipogó hang. Egy fiú az. Egy másodpercre találkozik a tekintetünk. Kék szeme van, amit a sötétbarna színű frufruja épp hogy nem takar. 


- Abbie gyere mindjárt indul a gép. - szól apa.


Elveszem róla a tekintetem és tovább megyek apuék után. Felmegyünk a gépre. Leülünk a három egymás melletti ülésre. Becsatolom magam. Kibámulok az ablakon miközben felszállunk. Azon gondolkozok, hogy miért csipogott be. De ha arra ment amerre mi akkor elvileg ő is ide jött. Akkor valahol itt ül a gépen. Nem agyalok rajta többet, mert fáradt vagyok. Becsukom a szemem és aludni próbálok. Kb 5 óra telhetett el mióta elindultunk. Még mindig a felhők között vagyunk. Gyönyörű.

Még sosem ültem repülőn. De akkor beütött egy kis probléma...mosdóba kell mennem. Lehet hogy nevetségesen hangzik de menni a repülőgépen más mint ülni. Anya nyakpárnával a nyakába, apa pedig füldugóval alszik a székben. Kikapcsolom az övet és kimászok a székek közül. Elindulok a mosdó felé. A szűk folyosón lassan lépkedek előre. Pár lépés után elengedem a székeket és biztosabban megyek. De ekkor megbillen a gép. Nekimegyek valakinek. Felnézek. Egy kék szempárt látok meg. A fiú a reptérről. 
- Egy kis turbolencia állt elő kérem mindenki üljön le és csatolja be magát!- szólal meg a bemondó.


Egymásra nézünk. Ott van mellettünk két üres szék. Leülünk.
Messze voltam már anyuéktól hogy vissza menjek.


- Bocs. Mármint, hogy neked mentem. - töröm meg a csendet.
- Öm semmi. Egyébként a nevem Jason.
- Abbie. -mondom és mosolygok.

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21424/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?