3.3 Fejezet

Mikor esteledni kezdett visszavittem őket a szüleiknek. A fáradt, de kedves szülőknek. Miután mindenkit elvittek én is hazaindultam. Fel a földúton, a domb tetejére...  

Másnap lett. Végig mentem a falu utcáin. Bekopogtam azokba a házakba, ahol tudtam, hogy a szülőknek szüksége van arra, hogy vigyázzak a gyerekeikre. Ahogy egyre több házhoz mentem egyre több apró mosolygó szájat, szemet láttam magam körül, és egyre több apró kezecske fogta kabátomat, kezemet. Imádtam ezeket a gyerekeket, ahogy meséltek nekem és a többieknek:

-       Láttad Emm, hogy milyen szép virágokat ültetett az Anyukám az épülő városháza elé?

-       Bizony és mire felépül már a facsemeték is kinőnek amiket mi ültettünk. - válaszoltam. Olyan jó volt hallani a gyerek hangokat amik a falu épüléséről meséltek.

-       Az gyönyörű lesz!

-       Képzeljétek az én Papám segít építeni a városházát - dicsekedett Lilly. 

-       Az enyém is, az enyém is! - hangzott mindenhonnan, én meg minden kis hangocskára válaszoltam. 

Így telt el az egész út amíg ahhoz az épülethez nem értünk amit az ovinak neveztünk ki. Mikor odaértünk mindenkinek segítettem levetkőzni. A gyerekek azonnal rohantak a játékokhoz és ott folytatták a babázást, autózást, kirakózást ahol tegnap abbahagyták. Délben elsétáltunk az ebédlőbe, aztán pedig le a tengerpartra.Kihirdettük a homokvárépítő bajnokság legszebb homokvárát.

És már éppen indultunk volna vissza, hogy elmajszoljuk az uzsonnára kapott kekszeket, amikor valami rettenetes történt. Megszólaltak a vészharangok. Mindenkiben megfagyott a vér. Ez a hang Mindenkiben azt a napot idézte fel amikor elveszítettünk mindent, és ez az érzés még túl mélyen ült mindenkiben. De nekem nem volt szabad elveszítenem a lélek jelenlétemet. Már láttam, a gyerekeken, hogy lefelé görbül a szájuk. Próbáltam túlharsogni a vészharangot és közben mosolyogni is, ami nem volt túl könnyű ebben a kombinációban.

-       Figyeljetek rám! Tudjátok mit kell tenni. Egyes számú szabály mindenki megfogja a mellette álló kezét és libasorba áll. – miután nyugtáztam,hogy ez megtörtént folytattam. – Kettes számú szabály senki nem engedi el a másik kezét akkor sem, ha meglátja az anyukáját. Senki nem megy oda hozzájuk. Rendben?

A kicsik megszeppenve bólogattak.

-       Hármas számú szabály senki nem sír, és olyan hangosan énekeljük a kedvenc dalunkat, hogy a vészharangokat is túl harsogjuk rendben? - kérdeztem mosolyogva.

A kicsik arcán átsuhant egy mosoly és lelkesen bólogattak.

-       Akkor rajta! - mondtam és mindenki egyszerre elkezdte harsogni a Pollynak van egy babája című dalt.

Így mentünk egészen a térig, vagyis addig a helyig, ahol a katasztrófa előtt a tér volt. Ott megkérdeztem valakit arról, hogy mi történt, aki elmondta, hogy a műszerek azt jelezték, hogy földrengés lesz és már elkezdték az evakuálást. Azt mondta maradjak a gyerekekkel mert lehet, hogy nem mindenki találná meg a szüleit mert már kimenekítették. Ezt el is mondtam nekik, de látva sírós szájukat újra elkezdtem az éneklést. A következő gép egy nagyon kicsi gép volt, de én a gyerekekkel pont felfértem. Miután a gép felszállt kinéztem az ablakon és láttam lelki szemeim előtt ahogy az eddig kemény munkával felépült falut megrázza a földrengés és minden összedől. Éreztem ahogy könnyek gyűlnek a szemembe. De emlékeztettem magamat a hármas számú szabályra, hogy sohasem sírunk, úgyhogy  gyorsan letöröltem a könnyeimet és a gyerekek felé fordultam. Most az a legfontosabb, hogy ők ne legyenek szomorúak. Gyorsan mindenkit jó szorosan megöleltem és mindenki buksijára adtam egy jó nagy cuppanós puszit és el kezdtem mesélni. Mindenki körém gyűlt és egészen addig meséltem, amíg mindenkit el nem nyomott az álom. Én nem tudtam aludni. Ahogy lehunytam a szemem láttam a falut, ahogy megrázza a földrengés és ezt nem bírtam. A szüleimre és a barátaimra gondoltam. Ekkor csak remélni tudtam, hogy biztonságban fel tudtak szállni egy gépre. De nem baj, majd a táborban, ahová visznek bennünket mindenkivel biztonságban találkozhatunk.

 

 Ekkor még nem gondoltam, hogy életem legnagyobb tévedése ez. Az, hogy találkozunk a táborban.

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21474/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?