2.5 Fejezet

Valamiért remélem harcolni is fogok tudni nem csak lőni! A galamb kirepül hangosan csapkodva a szárnyait. Rémisztőek ezek a dolgok amik az elmúlt napokban történtek. De engem nem riaszt  engem VONZ a veszély!...

A suliban egyszerűen nem bírtam magammal. Ami sajnos egy újabb egyessel járt. Ez csak tovább nehezítette a dolgokat, hiszen apáéknak még meg kell magyaráznom, hogy miért akartam kimenni a házból az éjszaka közepén. És most már azt is meg kell magyaráznom, hogy a folyton ötös és kitűnő „kislányuk” miért szerzett két egyest. Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy a hazugsággal nem lesz gondom. És azt is tudom, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is amikre még meg kell találnom a választ. Például, hogy, ha a K.É.T. -ben nevelkedtem akkor kik az igazi szüleim? Mi is valójában a K.É.T. ? Mi az az „egykori probléma” amit okoztam? Mégis miért kerestek fel újra? És mi ez az érzés a pisztolyokkal és a veszéllyel kapcsolatban?

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - kiáltottam egy akkorát amekkorát csak tudtam. Szerencse, hogy a szüleim... Vagyis azok az emberek akiket eddig a szüleimnek hittem… A lényeg, hogy nincsenek itthon. – ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ… Na jó Asley nagy levegő és valahogy bírd ki holnapig, amíg remélhetőleg meg tudsz mindent. – dörmöltem magam elé.

Valami megmagyarázhatatlan érzés miatt úgy éreztem csak akkor nyugodhatok meg, ha kimegyek az erdőbe és gyakorlom a lövészetet. Kinyitottam a kis ládát, amibe a revolvert rejtettem. Ahogy megláttam újra az a furcsa érzés fogott el. Az égő, bizsergő érzés a tenyeremben, és a késztetés, hogy megfogjam. A kezembe vettem, és csodálattal simítottam végig a markolatot. Valami belső sugallat azt mondta, hogy ez egy nagyon jó fegyver. Becsúsztatom az övembe, a derekam hátsó részénél ugyanúgy mint amikor Teslától megkaptam. És megint ugyanaz az érzés fogott el, mintha mindig is oda való lett volna. Mást feszéjezne, hogy egy revolvert hord az övében, de engem nem. Sőt engem megnyugtat. Egy pillanatig megborzongtam attól, hogy milyen vagyok, de aztán nem késlekedtem tovább és elindultam. Miután kiértem az erdőbe kerestem egy fát amin gyakorolhattam. Egy kicsit beljebb hatolva találtam is egy alkalmasnak tűnő példányt. Képzeltben kijelölök egy göcsörtöt, amit el akartam találni. Elővettem a fegyvert. A szememhez tartottam, céloztam és TŰZ. Fülsiketítő robaj rázta meg az erdőt, de ezzel nem is törődtem. Inkább az zavart, hogy nem találtam el a pontot amit kijelöltem. Nem sok kellett hozzá. Tudom, hogy még gyakorolnom kell. Újra céloztam és lőttem és ezt addig ismételtem, amíg el nem találtam a göcsörtöt. Ekkor újra próbálkoztam és mikor újra sikerült eltalálnom új célt tűztem ki. Ezt addig folytattam, amíg be nem sötétedett és haza nem kellett mennem. A lövészet tényleg sokat segített. A bennem kavargó kérdéseket ugyan nem válaszolta meg, de a feszültséget, ami bennem volt feloldotta.

Mikor hazaértem ugyan furcsállottam, hogy a szüleim ne hozzák szóba a tegnapi incidenst, de persze nem hiányoltam a számonkérést. Miután belapátoltam a vacsorámat gyorsan felrohantam a szobámba. Ki akartam pihenni magamat a holnapi nap előtt.

Másnap a suliban jobban tudtam figyelni, mint az elmúlt két nap. Azonban miután hazaértem nagyon lassan telt az idő. Főleg tanultam és persze gondolkodtam, hiszen volt min. Valami miatt úgy éreztem, hogy most több ideig maradok Teslával és Carlal mint előző találkozásunkkor. De remélem ma minden kérdésemre választ kapok. Mikor a szüleim elküldtek aludni eljátszottam, hogy lefekszek, és tényleg aludtam is egy órácskát.

Miután felébredtem mérlegeltem a helyzetet és arra jutottam, hogy ha ki akarok jutni a házból nincs más választásom mint egy újabb ugrás az ablakból. A revolvert a szokásos helyre raktam. Valami miatt úgy éreztem el kell vinnem az iránytűt is mert ott ahová megyünk többet meg tudhatok róla. Így azt is a zsebembe csúsztattam. Az ablakpárkányon ülve próbáltam nem gondolni a megzúzódott lábamra, ami még mindig fájt egy kicsit, és ugrottam. Ez az ugrás korántsem volt olyan rossz mint az előző. A fájdalmat éreztem a lábamban, de nem olyan erősen mint az előző ugráskor. De ezzel most a legkevésbé sem foglalkoztam. A mólóhoz rohantam, ahol előzőleg Carlal és Teslával találkoztam. Most is ott várt a kocsi, de most már meg se fordult a fejemben, hogy elfussak. Carl és Tesla lépett oda hozzám. Rájuk mosolyogtam és ők viszonozták a gesztust. És ekkor Tesla megszólalt:

- Asley, remélem felkészültél. - itt egy kis szünetet tartott és nagy levegőt vett mint, ha valami sorsfordítót akarna mondani. - Most megmutatjuk neked a K.É.T. -et! – Ezek a szavak tényleg sors fordítóak voltak az életemben, és azt hiszem sosem fogom elfelejteni őket.

Címkék: 2. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21581/pics/lead_800x600.jpg
2. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?