Sziasztok!

Sziasztok! 

A három történetünk egyre gyarapodik! Mindegyik érdekes és izgalmas, de mind egy külön világ. (Mint már mondtam, de továbbra is ezt vallom. :) 

Abbie elköltözött New Yorkba. Ismerkedik a várossal és az új iskolájába járó diákokkal.  

- Elég legyen már! Hadd jusson levegőhöz! Na, elég már lányok! Menjetek arrébb!    

- Miért pont te mondod Savanna? – hallottam, de mégis mindenki elment.

Csak egy lány maradt ott. Gondolom, nevezetesen Savanna. Vékony, izmos testalkata volt. Haja egészen szőke. Farmert viselt, tornacipővel és kockás inggel. Kedves arcán mosoly húzódott.  - Szia! Bocs a sok kérdésért! De… mindig ezt csinálják. Savanna vagyok, de gondolom, tudod. – nyújtotta a kezét.  – Tudom te Abbie vagy!

 Kezet fogtunk és szinte rögtön magyarázni kezdett.

Mellesleg egy új osztálytárs is érkezik, de Abbie már ismeri.

A nagy tömegből egyetlen arcot tudtam kivenni. Tekintetünk találkozott és ő is lefagyott a mozdulatban. Meredten bámultuk egymást. Aztán meglökték és mintha most tért volna magához, kisöpörte kék szeméből, sötétbarna haját. Jason volt az. (...) Azt hittük teljesen üres lesz odabent, de tévedtünk. Jason is bent volt és egy tanárral beszélt. Amikor megláttak minket a tanár arca felderült.

- Ó szia! Te biztos Abbie vagy. Én vagyok az osztályfőnök. Ő itt Jason ő is ma érkezett. Remélem nem haragszotok, ha egymás mellé ültetlek benneteket. - ránézett az órájára. – Jaj, már ennyi az idő? Bocsássatok meg, de mennem kell! – mondta és kisietett a teremből.

Asley tudomást szerez a volt életéről, ami hamarosan a jövője is lesz, a régi probléma miatt. És aminek a legjobban örül: a K.É.T-be is eljut.  

A mólóhoz rohantam, ahol előzőleg Carlal és Teslával találkoztam. Most is ott várt a kocsi, de most már meg se fordult a fejemben, hogy elfussak. Carl és Tesla lépett oda hozzám. Rájuk mosolyogtam és ők viszonozták a gesztust. És ekkor Tesla megszólalt:

- Asley, remélem felkészültél. - itt egy kis szünetet tartott és nagy levegőt vett mint, ha valami sorsfordítót akarna mondani. - Most megmutatjuk neked a K.É.T. -et! – Ezek a szavak tényleg sors fordítóak voltak az életemben, és azt hiszem sosem fogom elfelejteni őket.

Emm élete pedig új fordulatot vesz amikor megszólalnak a faluban a vészharangok. A kicsikkel fel kell szállniuk egy gépre, ami evakuálja őket. Megvizsgálják majd, tovább szállítják őket, de valami nem stimmel.

Kilépek az ajtón és visszafelé megyek a folyosókon. Amikor kiérek meglátom a kicsiket. Odafutok hozzájuk. A gyerekek gyorsan megölelnek és én viszont. Mikor elengedem őket egy kocsi áll meg előttünk.
- Szálljatok fel! - utasítanak minket. 
Mindannyian felszállunk majd elindul a kocsi. Az a fél óra gyorsan elrepül amíg odaérünk. Már nagyon látni akarom a szüleimet. Tudni akarom, hogy jól vannak-e. Leszállunk a kocsiról. Egy nagy csapat felnőtt áll velünk szemben és keresik a gyerekeiket. Anyuékat fürkészem a tömegben de nem látom őket. Ez nem jelent jót. Hol lehetnek apuék? Hol vannak???
 
A három történet már jócskán előrehaladt, de ennek ellenére szeretettel várom a folytatásokat minél több embertől a folytasd.blog@gmail.com -ra. :)  Hajrá és folytassátok! 

   

http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21593/pics/lead_800x600.jpg
beköszönések,Folytatásos történet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?