1.7 Fejezet

Úgy üdvözöltük egymást mintha már régi ismerősök lennénk. A következő óra és az egész nap elég gyorsan eltelt. Van egy olyan érzésem, hogy nem is lesz olyan rossz itt New Yorkban...

 A tanítás kettőkor befejeződött. Apa jött értem. Savanna azt mondta, hogy a hoki edzés csak négy órakor kezdődik. Azt is megbeszéltük, hogy mivel őt is az apukája viszi el oda, értem jönnek és együtt megyünk. De előbb, persze mindent meg kell beszélnem a szüleimmel. Úgyhogy már a kocsiban belevágtam megelőzve a faggatózó kérdéseket, hogy hogyan éreztem magam stb…

- Képzeld, apa megismerkedtem egy nagyon aranyos lánnyal. Savannának hívják és hokizni jár. Azt mondta, hogy ha lenne kedvem én is kipróbálhatnám. És ami azt illeti lenne kedvem.

- Ezt rögtön gondoltam. - mondta mosolyogva apa.

- És mi már mindent megbeszéltünk és értem is jönnének, csak a ti engedélyetek kéne és, hogy edzés után értem jöjjetek és mindent megbeszéljetek az edzővel.

- És persze afelől sem volt kétségem, hogy te már mindent leegyeztettél. – mondta még nagyobb mosollyal az arcán apa. – Természetesen elmehetsz. És nagyon örülök, hogy már is sikerült találnod egy barátot.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - mondtam és nagy szerencsénkre piros lámpánál álltunk, mert apa nyakába ugrottam (már amennyire ezt egy autóban megtehetem) és egy jó nagy cuppanós puszit adtam neki.

- Na és most mesélj, milyen volt a suli? - kezdte a kérdezősködést apa. A fenébe gondoltam, mert azt hittem, hogy elkerülhetem a faggatózást.

- Hát elég modernnek tűnik. A tanárok is aranyosak akikkel eddig találkoztam. És már mondtam, hogy van egy jó fej lány is akivel jól kijövünk.

- Ennek nagyon örülök. - mondta apa és ezután már csendben utaztunk.

Mikor megálltunk a nagy emeletes ház előtt, amibe költöztünk megint tudatosult bennem, hogy nincs többé a régi életem. Az erdő, a tenger, a kedves emberek, a barátaim és a régi házunk. Éppen ezért, amikor felértünk a lakásunkba elhatároztam, hogy felhívom a barátaimat. Tárcsáztam. Úgy beszéltük meg, hogy amikor felhívom őket mindenki, aki csak beszélni akar velem, odamegy a telefonhoz. Ez meg is történt, de a beszélgetés még sem úgy alakult ahogyan terveztem. Mindenki ott volt akinek csak számítottam és köszöntek és mondták, hogy hiányzok nekik. De ezután csak magukról beszéltek. Mintha az sem érdekelte volna őket, hogy ott vagyok. Még csak szóhoz jutni sem engedtek. Mikor letettük a telefont teljesen összezuhantam. Azokról akikről az hittem, hogy számít nekik hogy is érzem magam nem kaptam egy kérdést sem erre vonatkozóan. Csak azt mondogadták nekik milyen jó is a faluban. Bele sem gondoltak, hogy ez mennyire fájdalmas lehet nekem. Nem akarom, hogy sirassanak, de azt hittem ennél jobban számítok.

Ekkor újra megcsörrent a telefonom. Savanna volt az. Róla teljesen meg is feledkeztem. Felvettem és szóhoz sem jutottam, mert ő már is hadarta, amit mondani akart.

- Hello, először is az a kérdésem, hogy megengedték-e a szüleid, hogy el gyere. – ő meg se várva a válaszom csak tovább mondta. - A másik, hogy lebeszéltem az edzővel a felszerelést és még beállhatsz a csapatba is, ha elég ügyes vagy. - ezután egy óriási levegőt vett, mert mindezt egy szuszra mondta el.

- Az első kérdésedre a válasz, hogy megengedték a szüleim. A másodikra meg az, hogy nagyon köszönöm és igyekezni fogok. És a harmadik meg az, hogy néha vegyél levegőt is, mert nem akarom, hogy megfulladj. – mindketten elnevettük magunkat.

- Megfogadom tanácsodat, viszont most már mennem kell tanulni és készülődni.

- Rendben, akkor szia!

Nagyon jó érzés, hogy Savanna ennyire mellettem áll, főleg az eddigi barátaimmal (akikről lehet, hogy csak én hittem azt, hogy a barátaim) való beszélgetés után.

 

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21991/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?