3.8 Fejezet

Bár szerintem még sohasem hisztiztem az életben, de azért megpróbáltam minél sértődöttebben és gyorsabban kivonulni a teremből, majd teljes erőmből becsaptam az ajtót. Csak szegény Brendát sajnáltam, hogy idegen szülőkhöz fog kerülni egy másik kontinensre...

Mióta megérkeztem, mást sem csinálok, csak segítek megint újjá építeni a falut. A nevelő szüleim nagyon kedvesek. Egy átlagos napon hajnalban felkelek és kimegyek az erdőbe, hogy felkészüljek a napra. Egyig iskolában vagyok. Mármint abban az összetákolt épületben, amiben órákat szoktak tartanak nekünk. Ezután hazaugrok. Mármint arra a helyre, ahova kihelyeztek a nevelő szüleimhez. Készítek magamnak egy szendvicset, amit az óvodába menet fogyasztok el. Mármint abba az összetákolt épületbe menet, amit bölcsődével összevont óvodának neveznek. Ott egészen ötig vigyázok a kicsikre. Ezután haza rohanok. Mármint azoknak az épületeknek az egyikébe, amit azoknak tákoltak össze, akik vissza akartak jönni a faluba.

A vacsora alatt mindenki otthon van és leül az asztalhoz. A nevelő szüleink nagyon aranyosak, próbálnak minél közelebb kerülni hozzánk és a legtöbbet megtudni rólunk, anélkül, hogy megbántanának minket vagy átlépnének egy határt. Ezt én értékelem és ezért próbálok minél nyitottabb lenni. Vacsora után interneten keresztül beszélek Brendával. Mindig elmondja, hogy milyen volt a napja és ezután mondok neki egy elalvás előtti mesét és éneklek neki, amíg el nem alszik. Neki is nagyon rendesek a nevelő szülei és nagyon szeretik őt. Ő is egy nagyon szerencsés kislány, hogy ilyen szülőkhöz került. Már a lehetőségekhez képest.

Ezután még tanulok az iskolára. A nap végén, pedig hulla fáradtan dőlök be az ágyba. De azt hiszem, jobb is ez így. Most, hogy elfoglalom magam kevesebb időm van a szüleimre és a régi életemre gondolni. Ahányszor csak egy kevés szabadidőm van azon gondolkodom, hogy mi lesz az anyukámmal és, hogy  van-e értelme reménykednem abban, hogy az apukám még él és csak ezért nem találták meg a holtte…, a holtestét, mert él.

Hétvégenként is van elég dolgom, de természetesen nem annyi, mint egy hétköznapon. Ilyenkor segítek egy építkezésben, vagy olyan gyerekekre vigyázok, akiknek a szülei ezt nem tudják megoldani. De ilyenkor jut időm a barátaimra is, vagy arra, hogy kisétáljak az erdőbe és egy kicsit kitisztítsam a fejemet. Egyik hétvégén is találkoztunk a barátaimmal. Általában nem vidám dolgokról szoktunk beszélgetni, de most egy viccen kuncogtunk. Ekkor értünk haza. Eric, a fiú, akit velem együtt fogadtak örökbe a kanapén feküdt és a plafont bámulta. Mindig ezt csinálja. Nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen a falunak. Mindig csak fekszik és, amikor nem bőg akkor is csak néz maga elé. Én is ugyanazon megyek keresztül mint ő, de mégsem tudom megérteni őt. Miután a barátaim elmentek megszólalt.

- Nem értelek. - a hangja nagyon halk és rekedt volt, valószínűleg a sírás miatt.

- Tessék? - kérdeztem nem kicsit meglepődve, hiszen még sosem szólt hozzám. Így még csak azt sem tudtam felfogni mit is mondott.

- Nem értelek! - mondta kicsit hangosabban és miközben felült, megköszörülte a torkát. Na, ezt már végképp nem értettem. Nem csak hozzám szólt, de fel is ült a kedvemért. De megpróbáltam túl lépni a meglepettségemen és értelmezni azt amit mondott.

- Ezt meg én nem értem. Kifejtenéd? - nyögtem ki végül.

- Nem értem, hogy hogyan tudsz nevetgélni úgy, hogy a falu romokban hever és valószínűleg a szüleidet is elveszítetted. És, hogy tudsz így dolgozni, gyerekekre vigyázni és meséket mesélni nekik boldog emberekről? És a barátaiddal találkozgatni, és kedélyesen csevegni a nevelőszülőkkel? - mindezt nyersen és élesen mondta. Nem is mondta inkább csak hozzám vágta a szavakat. Ez, pedig elképesztő dühöt ébresztett bennem.

- Ez te mondod? Legalább teszek valamit annak érdekében, hogy a falu újjáépüljön. És segítek a gyerekeknek, hogy ne legyenek ilyen szomorúak. És nincs jogod azt mondani, hogy elvesztettem a szüleimet! A nevelő szüleink, pedig próbálnak segíteni nekünk, de te még ezt sem engeded. Próbálom hasznossá tenni magamat! Nem úgy mint te! – próbáltam higgadt maradni, de nem bírtam tovább és el kezdtem kiabálni - Tudod, nem csak neked fáj ez az egész! Mindenkinek nehéz elveszítenie mindenét! Csak van, aki erősebb nálad és képes nem csak magával foglalkozni, és segíteni másokon! És próbál felállni azután, hogy elesett!

Ezután lesújtóan végignéztem Ericen és lángoló arccal beviharzottam a szobámba.

 

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/21995/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?