1.9 Fejezet

- Abbie nagyon ügyes, szóval bekerülhet a csapatba. - mondja. - A mezt és a korcsolyát a csapat tagjai megtarthatják, amíg idejárnak. Mellesleg edzés kedden és csütörtökön van négy órától. További jó estét!

Megfordul, majd elmegy. Apuék rám, én meg rájuk mosolygok. A korcsolyában nehezebb, de én mégis a nyakukba ugrok...

 - Abbie gyere indulnunk kell, ha időben akarunk odaérni Savannáért és Jasonért. – kiáltotta apa az előszobából.

- Rendben Apa! Megyek! – Felkapom a táskám és az előszobában felhúzom a bakancsomat. Apa kitalálta, hogy minden második hétvégén elmehetünk túrázni és Savannát is vihetjük magunkkal. Amikor kiderült, hogy Jason is rajong a természetért, őt is megkérdeztük, hogy nincs-e kedve velünk tartani. És neki természetesen volt. Az ő szüleik nem tudták megoldani, hogy ilyen sűrűn eljussanak a természetbe.

Így is elég sokat kell utazni, de apa tudja, hogy én begolyóznék, ha féléven keresztül nem láthatnék erdőt. Egy kicsit elgondolkozok. A napok nagyon gyorsan telnek. Már több mint egy hónapja itt vagyunk New Yorkban, de nekem csak két hétnek tűnik. Az osztállyal kapcsolatban sajnos Savannának igaza volt. A lányok nem túl érdeklődőek. Természetesen a pletykákat és a divatot leszámítva. És mivel én nem vagyok se pletyka fészek, se divatos, velem sem foglalkoznak túl sokat. Persze ez nem zavar. Savannával továbbra is nagyon jóban vagyunk. És Jasonnel is nagyon jól összebarátkoztam. Így háromra bővült a természetjáró csapatunk.

 Mikor megérkezünk Savannáékhoz dudálással jelezzük, hogy itt vagyunk. Ez nálunk az egyezményes jel. Savanna hamarosan bakancsban és túrafelszerelésben ül be az autóba.

- Hello, annyira köszönöm, hogy elvisztek azt hiszem begolyóznék anélkül, ha nem mehetnék ki. De mindjárt elalszok. – mondja, a tőle jól megszokott hadarással és ásít egy jó nagyot.

- Hát, apának muszáj engem elvinnie, mert én már így is begolyózok a faluhoz képest.– mondom mosolyogva. Csendben utazunk Jasonék házáig. Ő is beül a kocsiba.

- Hello, kösz, hogy elvisztek. Asszem megőrülnék, ha a városban kéne maradnom. De azért azt kibírnám, ha nem kéne ilyen korán kelnem.  – és egy óriási ásítással nyomatékosítja azt, azt amit mondott. Egymásra nézünk Savannával és elnevetjük magunkat.

- Most mi van? – néz ránk Jason értetlenül.

- Semmi csak Savanna is pont ezt mondta. – mosolyodok el. Ő is elneveti magát. Az út hátralévő részében a suliról váltunk még néhány szót és alszunk is egy keveset.

- Megérkeztünk! – ébresztett fel minket apa.

A kocsiból kiszállva mélyen magamba szívom az őszi erdő illatát. Olyan jó felnézni a fákra. Mintha egy ismerőssel találkoznék újra, akit már régen nem láttam.

- Na, melyik utat próbáljuk ki ma?- kérdezi apa és látom rajta, hogy neki is ugyanolyan szüksége van arra, hogy idejöjjünk akárcsak nekem.

- Szerintem mehetnénk azon a kis ösvényen, amelyik találkozott a múlt héten megtett úttal. - mondom és látva a többiek helyeselését előre izgulok, hogy mi vár ránk.

A túra alatt szinte végig csenden vagyunk és kihasználjuk, hogy hallgathatjuk a madarak csiripelését és a talpunk alatt ropogó ágak és falevelek hangját. Ez mindig feltölt energiával. A túra végén pedig beülünk az erdei házba és iszunk egy jó nagy adag forrócsokit. Az erdei házban és a hazafelé vezető úton is viccelődünk. Nagyon örülök, hogy megismerkedtem Savannával és Jasonnel. Náluk jobb barátot, el sem tudok képzelni.

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/22174/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?