3.9 Fejezet

- Tudod, nem csak neked fáj ez az egész! Mindenkinek nehéz elveszítenie mindenét! Csak van, aki erősebb nálad és képes nem csak magával foglalkozni, és segíteni másokon! És próbál felállni azután, hogy elesett!

Ezután lesújtóan végignéztem Ericen és lángoló arccal beviharzottam a szobámba...

Éppen egy gerendát raktam a helyére Tim bácsival, amikor a hangosbemondók megszólaltak és ezt harsogták:

- Kérem Miss. Emm Jonson-t, hogy haladéktalanul fáradjon a falu közepén található központba! Ismétlem, Emm Jonson, haladéktalanul…

Ezelőtt amikor ezeket a szavakat hallottam azt mondták el, hogy mi történt az anyukámmal. Éppen ezért szinte remegő lábbal léptem be a központba. Amikor odaértem maga a polgármester lépett hozzám. Ekkor megnyugodtam, hiszen a polgármester nem foglalkozik azzal, hogy az árvagyerekeknek elmondja, hogy a szüleivel történt valami. Róla sem a jókedv és a kipihentség sugárzott, ahogyan egyikünkről sem.

- Ááá szia, Emm! – mondta szokatlanul nyugodt hangon, ami engem is megnyugtatott.

-  Jó napot, polgármester úr!

- Kérlek, gyere velem! – mondta sarkon fordult és végig vezetett egy „folyosón”,  ami egy egészen jó állapotban lévő tárgyaló terem szerűségbe vezetett.

- Figyelj Emm tudom, hogy elég érett és nagy vagy ahhoz, hogy nyíltan beszéljek veled. – ezt is nagyon nyugodt hangon mondta, de ahogy ez a mondat kezdődött nem sejtetett jót. De azért bólintottam.

- Tudod az apádról lenne szó. – mondta. Egyre nyugtalanabb letettem. Miért akarna a polgármester az apámról beszélni, de azért most is bólintottam.

- A bányában feltártak egy újabb beomlott folyosót. És megtalálták az apád holttestét. – ez volt az a mondat, amitől a legjobban féltem, hogy elhangzik. De valahol legbelül éreztem, hogy egyszer el fog hangozni. És valahol legbelül készültem is rá. Ezért sikerült nem kiborulnom. Csak nyeltem egy nagyot és becsuktam egy kicsit a szemem, hogy fékezzem a könnyeimet. És, amikor már úgy éreztem, hogy tudok uralkodni magamon megszólaltam.

- Értem. – a hangom rekedt volt és halk, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. – De gondolom nem csak erről szeretett volna beszélni velem.

- Valóban nem, de ha egy kis időre lenne szükséged várhatunk, és visszajöhetsz később.

- Nem köszönöm, már összeszedtem magam. – mondtam és már a hangom sem volt olyan rekedt és halk, mint előzőleg.

- Nos rendben. – mondta a polgármester egy kicsit még mindig bizonytalanul, de folytatta - Tudod az apád okkal ment be a barlangba a földrengés idején. A bányában talált egy szerinte nagyon fontos régészeti leletet. Azt mondta, hogy ez megváltoztathatja a falu jövőjét, de amikor támogatást akart kérni, hogy ásatást kezdjen elutasították. – ezt alig tudom felfogni. Miért nem mondták el ezt nekem a szüleim? Miért nem tudtam erről az egészről? 

- De miért utasították el? – kérdezem. És én is meglepődök, hogy a hangom dühös. Dühös vagyok a szüleimre, hogy nem mondták el nekem ezt az egészet. És azért is dühös vagyok rájuk, mert képesek voltak egy régészeti lelet miatt egyedül hagyni és nevelő szülőkhöz küldeni.

- Azzal a kifogással utasították el, hogy ez túl kevés egy ásatás megkezdéséhez. Mind ez még a cunami előtt történt. Ekkor minden addigi munkája kárba ment. De, mivel úgy gondolta, hogy ez megváltoztathatja a falu jövőjét, ezért elölről kezdte a munkát és rengeteget dolgozott. És talált is valamit. – ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy nem mondták el nekem ezt az egész dolgot még hazudtak is. Azt mondták apa rengeteget dolgozik a városháza rendbehozatalán. – Azonban tudta, hogy ez nem lesz elég egy ásatás elkezdéséhez, ezért tovább kutatott. De ekkor jött a földrengés. Apád tudta, hogy még egy természeti csapás után nem tudok pénzt biztosítani a kutatásokra. Úgy gondoljuk, azért ment be a bányába, hogy kihozza eddigi munkájának a gyümölcsét. Szerintünk az anyukád csak meglátta, hogy merre megy a férje és követte őt. – Nem értem mi lehet olyan fontos, ami miatt képesek voltak engem egyedül hagyni és nevelő szülőkhöz küldeni.

- És az Anyukám tudott erről az egészről? – kérdezem kicsit erősebb hangnemben mint ahogy kéne.

- Természetesen. Ő is a kutatók csapatába tartozott. – Ettől olyan mérhetetlen dühöt érzek, hogy nem bírok magammal. Dühös vagyok a szüleimre, hogy képesek voltak engem egyedül hagyni egy régészeti lelet miatt.

- És azt legalább megtudhatom, hogy mi az a nagyon fontos tárgy, ami miatt árva lettem. És amiért a szüleim képesek voltak az életüket adni? – üvöltöttem.

- Sajnálom, de ez bizalmas információ. – a polgármester nyugodsága hangja, ami először engem is megnyugtatott most csak még dühösebbé tett.

- Igazán köszönöm szépen! – üvöltöttem. Kiviharzottam a teremből, át a folyosón az erdőn át, a tengerpart felé. Mikor megálltam csak akkor vettem észre, hogy milyen hideg az idő. De most ez egy cseppet sem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szüleim hazudtak nekem. Én mindig feltétel nélkül bíztam bennük? Ők miért nem bíztak bennem? Mit rontottam el?

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/22241/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?