3. 11 Fejezet

És mi is nevettünk. Kitalálta, hogy hívjuk meg az összes szomszédot és velük együtt habzsoljuk be ezt a rengeteg tortát.  Még ehhez hasonló emlékeket idéztem fel magamban, és ezekkel aludtam el, egy nagy mosollyal az arcomon...

 

Másnap, amikor felébredtem, lesétáltam a konyhába és asztalhoz ültem, amikor az „anyukám” is odaült mellém és mosolyt erőltetve az arcára tájékoztatott a mai napi teendőimről, majd sietve hozzátette:

- A polgármester látni akar. Megint. – az utolsó szót kicsit megnyomta és a hangján érződött, hogy félt engem. De azért folytatta: - Délután vár téged az irodájában. Azt üzente, hogy siess, mert „mutatni” akar neked valamit. 

Fészkelődve hallgattam azt, amit mond, ugyanis éreztem, hogy ismét valami rossz hírt kellene majd végighallgatnom, de ez úttal, szerencsére mégis tévedtem. Amikor a délelőtti munkák után elmentem a polgármesterhez, még félve kopogtattam be az ajtón. Olyan sok rossz hírt kellett itt végighallgatnom, hogy egyszerűen szorongás fog el, akárhányszor meglátom ezt az épületet. És ez mind egy nagy hullám miatt. Néha úgy érzem, hogy ez csak egy rossz álom, és anya mindjárt elkezdi rázogatni a takarómat és reggelihez hív. Azonban feleleveníteni sem volt időm a régi emlékeket, mert a szobából egy hang szólt ki:

- Tessék? Szabad! Jöjjön be! – a polgármester volt az. Megfogtam a kilincset és leszegett fejjel léptem át a küszöböt. A polgármester arca azonnal felderült, amikor meglátott. Valami különös remény tűnt fel: talán mégsem rossz hírrel fog szolgálni – Oh, már itt is vagy? Ömm…nem tudom hogyan is mondjam, de biztos, bárhogyan fogalmazok, annak örülni fogsz. Anyukád…

- …Anya? – szakítottam félbe kicsit félve, de reménykedve a polgármestert.

- Igen, róla lenne szó. Szóval az ő állapotáról lenne szó. Az orvosok nemrég értesítettek engem, ugyanis te nem voltál elérhető. Azt mondták, hogy már sokkal jobban van… 

- Istenem! – sóhajtottam és azonnal a polgármesterhez rohantam és szorosan átöleltem. Csak ez után jöttem rá hogy mit csináltam és szabadkozva kezdtem hátrálni.

– Jaj, sajnálom… én csak… tudja annyira boldog vagyok. El sem hiszem!

- Semmi gond. – mondta a polgármester, miközben finoman igazgatta a zakóját – Nem is akarlak feltartani tovább, csak még annyit had mondjak, hogy a főorvos úr megkért, hogy menj el a kórházba. Sajnos azt nem tudta biztosítani, hogy az anyukádat meglátogathatod, de mindenképpen szeretne veled beszélni.

- Természetesen! Mindjárt indulok is. – kirohantam az ajtón, de még egy köszönés erejéig gyorsan visszafordultam:

- Viszlát és nagyon köszönöm! – kiáltottam és szinte hazáig rohantam.

Szörnyen boldog voltam, hiszen legutoljára azt hallottam az anyukám felől, hogy majdnem biztosan meg fog halni. Amikor hazaértem nem láttam senkit a házban, valószínűleg mindenki, még Eric is a faluban dolgozott. Nem volt türelmem hozzá, hogy megkeressem őt, ezért csak egy papírra firkantottam néhány sort:

Elmegyek, pár óra múlva vissza jövök.

U.i.: Eric kérlek vállald be a műszakomat, ígérem, meghálálom, jövök neked eggyel!

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/22792/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?