1. 10 Fejezet

A túra végén pedig beülünk az erdei házba és iszunk egy jó nagy adag forrócsokit. Az erdei házban és a hazafelé vezető úton is viccelődünk. Nagyon örülök, hogy megismerkedtem Savannával és Jasonnel. Náluk jobb barátot, el sem tudok képzelni...

A kirándulásaink a természetbe, minden második héten rendszeresen megvalósultak. Minden alkalommal valami újat fedeztük fel az erdőben. Egy új utat, vagy egy új patakot.

A mai kirándulás viszont ennél is jobb lesz. Mivel kitaláltuk, hogy ott is maradnánk este, az erdei házban. Van tűzrakó hely is, szóval a tábortűz is meg lesz oldva. Savanna előre szólt, hogy ne is próbáljuk meg letiltani a rémstory mesélésről.

A sok várakozás után végre elérkezett a nagy nap. Mind izgatottan álltunk, amikor apa kocsija behajtott az iskola parkolójába.

- Hello apa! Elhozatd Jasonék táskáját is? – kérdeztem miközben bekötöttem magam.

- Persze.

- Nagyon rendes vagy, köszi!

- Semmiség! Indulhatunk? – mosolygott hátra.

- Igen! – mondtuk egyszerre.

Mikor elindult az autó, Jason ránk nézett.

- Oké lányok. Hogy lesz a délután? – kérdezte lazán.

- Gondolom, - kezdett bele Savanna. – elmegyünk az erdei házhoz. Lepakolunk a tűzrakó hely körül és megnyújtjuk, a tűzet. És akkor én, - itt szélesen elmosolyodott. – elmondok csomó rémstoryt.

Jasonnal félig mosolyogva, félig „kicsit elegünk van abból, hogy öt napja ezt hallgatjuk” nézéssel összepillantottunk. 

- Oké. – szólalt meg Jason. – Meghallgatjuk az összes storyd és utána iszunk egy forró csokit.

Itt mind elmosolyodtunk.

- Azután, - folytattam én. – lefoglalunk egy szobát, alszunk. És másnap reggel kirándulunk egy óriásit.

- Nekem nagyon teszik ez az egész. – dőlt hátra Savanna.

- Nekem is. – mondta Jason.

- Szintén. – mondtam én is.

Az út hátralévő részében, mint mindig, most is elaludtunk. Viszont ma, én keltem fel legelőször. Csendben visszahelyezkedtem ülő helyzetbe és ránéztem a barátaimra. Savanna szinte még alvás közben is mosolyog. Annyira szeretem. Mindig megnevettet, és minden bajomat elfelejtem.

Jason. Jason már a kezdetekor is szimpatikus volt, mikor a repülőtéren megláttam, azután neki estem. Visszagondolva nevetséges az akkori zavarom.

De volt ott még valami. Valami, amiről azóta megfeledkeztem. Mintha meg sem történt volna. Pedig igen feltűnő és hangos volt. Ez pedig az, amikor Jason átment a fémdetektoros kapun és az elkezdett csipogni. Mi lehetett nála? Lehet, hogy csak nem vette le az övét? Vagy valamilyen fémből készült, teljesen ártalmatlan dolog volt nála? Vagy mi van, ha tényleg fegyvert akart becsempészni? De pont Jason? Nehezen tudnám elképzelni. Sőt, teljeséggel lehetetlennek tartom.

Végül arra jutottam, hogy ezen, fölösleges gondolkozni. Így kinéztem az ablakon. Olyan közel volt a hegy, hogy pontosan nem is láttam a fák körvonalát, csak az elmosódó színeket. Az uralkodó a narancssárga és a barna volt. De akadtak köztük citromsárgák, világosbarnák, pirosak, vörösek és néhol-néhol elvétve zöld levelek. Belemerültem a színek varázsába.

- Apa, - szóltam előre halkan. – még hány percig utazunk?

- Nem sokáig. Felkeltheted, Savannát és Jasont. 

Bólintottam, bár tudtam, hogy apa nem láthatja. Aztán amilyen halkan csak tudtam, lehúztam az ablakot. Hirtelen beáradt a hideg és az erdő illat. A barátaimra néztem, akik ébredezni kezdetek. Pont ez volt a célom. Az illat olyan, nem is tudom, talán otthonos volt. Arra emlékeztetett. Persze egy fenyőerdőnek más az illata, de nálunk azért lombhullató erdők is voltak.

Az ősz és a magashegységi levegő miatt, nagy volt a pára és sok az eső. A levelek ázott illata érződött, keveredve a föld vizes szagával, ami tovább fokozta a hatást. Savanna és Jason pislogva néztek körül, de végül ők is csak bámultak ki az ablakon és élvezték a tiszta levegőt.

Mikor megálltunk a kocsival és kiszálltunk szinte régi barátként köszöntöttem az erdőt. Még a kirándulásaink legelején, kicsit idegen volt és ismeretlen. De mióta egyre többet látom és kezdem benne kiismerni magam, olyan mintha sohasem féltem volna egy hátam mögött megreccsenő ágtól. Mert akármennyi időt is töltöttem otthon az erdőkben és akármennyire is ismertem benne mindent, egy új erdő mindig kicsit ismeretlen. De akár ismert, akár ismeretlen helyről van szó: mindig akadnak új felfedezésre váró részek.

Címkék: 1. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/23441/pics/lead_800x600.jpg
1. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?