3.13 Fejezet

- Mi van? – ennél többre nem futotta. – Valahol ott lehettem elakadva, hogy apukám talált valami nagyon pici, de mégis nagyon nagy izét.

- Megpróbálom máshogyan. – sóhajtott a főorvos úr. – A bányát egyre régebb óta tárjuk fel és még mindig nem értünk el abba a mélységbe, ahol apád lehetett a földrengéskor. Ahol jelenleg ő tartózkodik ott valószínűleg borzalmasan hideg lehetett. Lehet, hogy az apukád a hideg miatt vesztette életét. A lényeg, hogy egy leletet sikerült felhoznia, valószínűleg még több bizonyítékért ment vissza.

- De miért mi ez? – néztem még mindig értetlenül.

- Hát nem érted? A bőrszövet, amit apukád a felszínre hozott, valószínűleg, de legalábbis remélhetőleg nem más, mint egy… dinoszaurusz szövet...

Először csak döbbenten ültem, de aztán sorra fogalmazódtak meg bennem a kérdések.

- De mi lesz most? Valakinek folytatnia kell a kutatást és... - folytattam volna de Joe bácsi belém folytotta a szót.

- Majd mindent megbeszélünk, de most anyukádnak szüksége van rád, hogy hamarabb meggyógyuljon. - mondta és biztatóan rám mosolygott. Én bólintottam. Igaza volt most ez a legfontosabb. Joe bácsi végigvezetett egy folyosón, ami felett ez a tábla lógott:

Intenzív osztály

Kérjük önöket, hogy a betegek érdekében csak csendben közlekedjenek és a kórterembe csak engedéllyel menjenek be!

Ahogy elolvastam a táblát a szívem szaporábban kezdett verni. A doktor úr ezután egy ajtó előtt állt meg és lehúzta a mágneskártyáját, hogy bemehessünk. Ahogy beléptem egy ágyat pillantottam meg. Különféle műszerek vették körül és csövek meg vezetékek fonták körbe. És minden műszer, vezeték és cső ugyanoda vezetett. Egy nőhöz, aki az ágyban feküdt. Az anyukámhoz. Alig lehetett ráismerni. Nagyon fáradtnak tűnt, szemét sötét karikák árnyékolták.

Sötétbarna hajába ősz hajszálak vegyültek. És ahogy feküdt úgy tűnt, hogy a csontjait csak egy nagyon halvány bőrréteg takarja. Ekkor eszembe jutottak a polgármester szavai. Mindig úgy képzeltem el a találkozást, hogy mérgesen kérdőre vonom anyát. De most, ahogy csak álltam a küszöbön és figyeltem a lélegzését rájöttem, hogy nem ez a megfelelő pillanat. Majd annak is eljön az ideje.

Mintha megérezte volna, hogy megállapodtam magammal felém fordította a fejét. Amikor észre vett felcsillant a szeme és elmosolyodott. Ez a mosoly mindent elfeledtetett velem ami az utóbbi hetekben nyomta a szívemet. Csak odafutottam anyához és megöleltem. Percekig csak öleltük egymást és figyeltük a másik szívdobogását, és ahogy a mellkasa süllyed és emelkedik. Azután egymásra néztünk és elkezdtünk zokogni, majd könnyes szemmel nevetni. Ezek a percek mindennél fontosabbak voltak a számomra. 

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/23669/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?