3.15 Fejezet

Kíváncsi lettem rá. És egészen gyorsan megkedveltem. A nap további részében velem volt, és végig beszélgettünk. Mikor esteledni kezdett közösen hazavittük a kicsiket. A szülők furcsán méregették őt. Vagy a még mindig piszkos arca miatt, vagy amiatt, hogy velem látják. Látszólag nem vette magára, a szülök pillantásait, így én sem zavartattam magam miatta. Együtt hazamentünk és mosolyogva ültünk le egymás mellé a vacsorához...

A következő hetekben tovább javult az idő, egyre melegebb lett a levegő és ezzel együtt a falu hangulata is javult. A munkálatok továbbra is folytak és mindenki fáradt volt, de a nyár közeledtével egyre több remény és boldogság tükröződött az emberek arcán. Amikor csak tudtam én is segítettem a falusiaknak, ha másban nem is legalább egy nehéz bevásárlókosár hazacipelésében, de voltak olyan alkalmak is amikor házalapokat betonoztam, vagy gerendát cipeltem. De persze a fő feladatom az volt, hogy a kicsikre vigyázzak. Egyre nagyobbak lettek és mivel a faluban még nem működött úgy az iskola, hogy új kisdiákokat is felvegyenek én kezdtem el tanítani a nagyobbakat. A homokba rajzolva tanítottam meg nekik a betűket, számokat és büszkén hallgattam őket, amikor egy-egy egyszerűbb történetet ők olvastak fel a kisebbeknek a mesekönyvből. És ezek alatt a hetek alatt egy új ember barátságával is gazdagodtam. Eric mindennap kijött az erdőbe, ahol a kicsikre vigyáztam és együtt vittük haza a gyerekeket. A szülők már őt is mosolyogva köszöntötték. Mi pedig minden alkalmat kihasználtunk, hogy beszélgetni tudjunk és ezt legszívesebben az erdőben sétálgatva tettük, de mivel erre nem volt időnk beértük a hazafelé vezető úttal és a vacsora asztal melletti beszélgetéssel. És mivel a nevelő szüleink látták, hogy Ericcel ilyen jó barátok lettünk ők is egyre nyitottabbak lettek és olyanok lettünk mint egy család. Persze az igazi szüleimet senki nem helyettesítheti, de nagyon megszerettem az új családomat. Anya állapota is egyre jobban javult és az orvosok azt mondták, hogy már csak néhány hét és anya ki is jöhet a kórházból. Már most sincs az ágyhoz kötve és egyszer már az erdőig is elsétáltam vele, de a tengerparthoz sajnos nem tudtunk elmenni, mert annyira még nem erős a szervezete. A gondolataim pedig egyre többet kalandoztak Apa felfedezése körül. Anyát nem mertem ezzel terhelni, de tudni akartam az igazat. Egy nap amikor Ericcel a sziklán ültünk és a kicsiket figyeltük, akik a tenger hullámait ugrálták át megint elgondolkodtam.

- Figyelsz te rám? – fürkészte az arcom, kizökkentve a gondolataimból és egy kicsit elszégyelltem magam, mert valószínűleg már percek óta nem figyeltem oda arra, amit mondott nekem.

- Ne haragudj! Csak elbambultam.

- Na jó. Figyelj ide! – fordult felém és belenézett a szemembe. – Mostanában egyre többször bambulsz el. – mondta erősen megnyomva a „bambulsz” szót arra utalva, hogy nem hiszi hogy csak nézek ki a fejemből. – Min jár az agyad? És nem ér azt mondani, hogy csak fáradt vagy!

- Hát jó. – mondtam megadóan és belekezdtem a sztoriba… Elmondtam, hogy Apa felfedezett egy dinó szövetet, hogy mennyire bántott, hogy nem mondták el nekem és hogy tele van a fejem ezzel az egésszel, de igazából még azt sem tudom, hogy ez mit jelent vagy mit kéne csinálnom.

– Úgyhogy csak várok és sodródok az eseményekkel és a gondolataimmal. – fejeztem be a mondandómat. Eric egy darabig csendben figyelt végül hümmögött egyet.

- Jó elmondom, hogy mit gondolok és mit javaslok rendben? –kérdezte én pedig hálásan bólintottam, mert az elmúlt hetekben annyira elszerettem volna mondani valakinek ezt az egészet, hogy el mondja hogy mit tanácsol vagy mit gondol és most itt volt Eric, aki észre vette, hogy valami bánt és kitalálta a kívánságaimat. Nem is tudom, hogy miért nem jutott eszembe, hogy neki is elmondhatnám. – Szóval először is igazán elmondhattad volna nekem és nem kellett volna egyedül maradnod a gondolataiddal. Másodszor pedig megvédeném a szüleidet. Szerintem nem azért nem mondták el neked ezt az egész dinó szövet sztorit, mert nem bíznak benned vagy mert nem szeretnek, hanem mert nem akartak terhelni ezzel. Nem akarták, hogy az történjen ami most, hogy egyedül maradsz a gondolataiddal és felőrlődsz. Csak védeni akartak téged. – hálásan pillantottam rá és újra rajtam volt a sor, hogy elszégyelljem magamat.

Hogy is gondolhattam azt akár egy pillanatra is, hogy a szüleim nem bíztak bennem? Én nem bíztam meg bennük. Eric felemelte az ujját jelezve, hogy még folytatja, mert természetesen ő még a megoldást is tudta.

– És legvégül pedig, hogy szerintem mit kéne csinálnod. Úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha beszélnél anyukáddal. Ő az, aki tudja, hogy mit jelent ez az egész. Hidd el mindent el fog magyarázni neked. De mindezek előtt, igazságot kéne tenned Lilly és Jakson között, mert a végén még ledől az a homok vár, amit szerintem nagyon is ketten építettek. Bár a jeleket nézve, ők ebben nem ilyen biztosak.  

- Mi is lenne velem nélküled? – öleltem át nevetve és a gondolataimat félretéve indultam el a gyerekek felé igazságot tenni, mert nem szerettem volna, ha az a szép homokvár, (amit mellesleg szerintem is ketten építettek) ledőlne. De megígértem magamnak, hogy holnap elmegyek anyához és mindent megbeszélünk.

Címkék: 3. folytatás
http://folytasd.blogstar.hu/./pages/folytasd/contents/blog/26607/pics/lead_800x600.jpg
3. folytatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?